A nevem Hanga 17 és 3/4 éves vagyok és másokkal ellentétbe én nem várom a 18. születésnapom. De kezdjük az elején.
A nevelő szüleim akikkel élek már kiskoromtól fogva már 4 évesen befogtak dolgozni. Először csak a ház körül kellett segítenem majd mára oda jutottam, hogy az összes ház körüli munkát a főzéstől kezdve az állatok ellátásáig mindent én csinálok itthon. A nevelőanyám igazából 10 éves korom óta nem csinál semmi -ahogy ő mondaná- cseléd munkát. Igen engem cselédnek neveltek illemtan órákra kötelező volt járni ezért elengedtek de a tanítatásomnak itt vége is szakadt. Tudok írni, olvasni és az olvasásnak köszönhetően sok könyvet ismerek. A könyveket csak éjjel tudtam olvasni a napközbeni munkáim miatt hisz ha végeztem akkor mindig kitaláltak valamit hogy véletlenül se tudjak elmenni más lányokkal beszélni. Ahogy ebből rájöhettél nem igazán ismerek senkit, csak pár lányt látásból az órákról és pár fiut akik "apámmal" járnak vadászni s így láttam őket a házunk előtt.
A szüleimről semmit de semmit nem tudok. A nevelő szüleim semmit nem mondtak mikor rákérdeztem csak szíjat ütöttek a hátamhoz hogy meg se próbáljam még egyszer megkérdezni.
Visszatérve azért nem várom igazán a 18. születésnapomat mert már 2 éve bejelentették, hogy a születésnapom másnapján már megyek el a háztól mer eladnak érted ELADNAK cselédnek. Na most hogy tisztáztuk a miértjét a dolognak nekiállok a munkának. Már csak 3 hónap és kitudja hova kerülök innen. Jó most mondhatjátok, hogy minden jobb mint ez de ha ingyenmunkára lennétek kényszerítve vad idegeneknél alig hogy betöltitek a 18-at már ti is meggondolnátok hogy inkább áljátok az ütéseket egy "rokontól" mintsem eladjanak. És az a nap nagyon közel van. Igazából már nincs 3 hónap se addig. Rettegek hogy mi lesz utána.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése